TÁBOROZÁS

SZErezz élményt és diplomát a Gyerekegyetemen!
APÁCZAI GYEREKEGYETEM
A Széchenyi István Egyetem családbarát törekvéseihez igazodva, az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék munkatársai, valamint az FDSZ SZE Intézményi Szervezete együttműködésével 2017 nyarán indult az első Egyetemi Napközis Tábor általános iskolás gyerekek részére.
Célunk, hogy az egyetemi dolgozók gyermekeinek felügyeletét ellátva népszerűsítsük a kisiskolás korosztály számára az egyetemi világot, a Széchenyi István Egyetem különleges és színes képzési palettáját, az egyetemi élet sokszínűségét. Mindezt sok-sok sporttal, vetélkedővel, kirándulással, kézműves foglalkozással, kertészkedéssel, színházzal, érzékenyítéssel játékos formában, élményekre, aktivitásra alapozva, A foglalkozásokat egyetemi oktatók, aktív és öregdiák egyetemi hallgatók tartják. A program felépítése az igazi egyetemi hallgatók napirendjéhez hasonló.
A kurzus végén a gyerekek oklevelet kapnak. A „diploma” megszerzéséhez azonban nem kell a gyerekeknek vizsgázni, csak aktívan, nyitottan részt venni az egy hetes foglalkozásokon, a diploma megszerzésével a gyerekek kredit pontot is gyűjthetnek, amit később a „nagy” egyetemista évei alatt érvényesíthetnek.
Célcsoport: általános iskolás gyerekek
Bővebb információ és jelentkezési űrlap elérhető: https://felveteli.sze.hu/apaczai-gyerekegyetem-1
Dr. Koppány Krisztián és családja, a RetroRollers együttes, idén is megörvendeztet bennünket koncertjével!
Az időpont: 2026. július 3. (péntek) 17.00 órai kezdettel
Helyszín: a Menedzsment Campus földszinti nagyterme
Sok-sok szeretettel várunk Benneteket és kedves családotokat!
BOOK-KANJ RÁNK gyerekegyetem- Tematikus napok
A Széchenyi István Egyetem családbarát törekvéseihez igazodva, az Egyetemi Könyvtár és Levéltárban az FDSZ SZE Intézményi Szervezete együttműködésével 2020 nyarán indult az első Book-kanj ránk! hét, általános iskolás gyerekek részére.
Célunk, hogy az egyetemi dolgozók általános iskolás korú gyermekeinek felügyeletét segítve interaktív foglalkozásokkal, játékos formában hozzuk közel a gyerekeket a tudományok világához, népszerűsítsük az olvasást, fejlesszük a tanuláshoz szükséges kompetenciákat és megismertessük a Széchenyi István Egyetem különleges és színes képzési palettáját, az egyetemi élet sokszínűségét. Mindez kézműves- és sportfoglalkozásokkal tarkítva, élményekre, aktivitásra alapozva. A foglalkozásokat az Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársai, egyetemi oktatók és vendégelőadók tartják.
A kurzus végén a gyerekek oklevelet kapnak. A „diploma” megszerzéséhez azonban nem kell a gyerekeknek vizsgázni, hanem csak aktívan, nyitottan részt venni az egyhetes foglalkozásokon. A képzés elvégzésével a gyerekek kreditpontot is gyűjthetnek, amit később a „nagy” egyetemista éveik alatt érvényesíthetnek.
A 2026-os BOOK-KANJ RÁNK! gyerekegyetem - tematikus napok fő témája: a művészetek. A tábor alatt nagy hangsúlyt fektetünk a kulturális értékek megőrzésére, a hagyományok ápolására, az egészséges életmódra, a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra, valamint az Egyetem és annak környezetének megismerésére.
SZErezz élményt és diplomát a Gyerekegyetemen!
Célcsoport: 7-12 éves* gyerekek
*A tábor alsó korhatára esetében az életkornál is fontosabb tényező az, hogy táborozóink már iskolások legyenek, azaz nyárig befejezzék az általános iskola 1. osztályát.
Bővebb információ és jelentkezési űrlap elérhető: https://felveteli.sze.hu/book-kanj-rank-gyerekegyetem-tematikus-napok
A jelentkezés lezárult, a létszám betelt!